tűnődések bejegyzései
07-09-02
Család, mint érték?
Család, mint érték?
Mostanság házat nézünk az anyósoméknak. Az egyiket azért adják el, mert a pár válik. Hetven évesen...
Erről eszembe jut, amit egyik barátnőm mesélt. Kötelezően részt kellett vennie a cég hétvégi tréningjén. (A most divatos csapatösszekovácsólós egyik válvfaja volt ez is.) Mindenkinek el kellett mondania, mire a legbüszkébb az életéből. Milyen sikerre, amit elért. A kollégái 30-55 év közöttiek. Általában diplomát mondtak, ő meg azt, hogy a családjára. Kinevették, hogy hát ugyan, ez mióta teljesítmény, ő meg vállat vont. "Tizenkét éve házas vagyok, ha azt hiszitek nem munka összetartani egy családot, akkor nézzetek körül. Hányónknak van diplomája, és hányónknak családja?" Hát érdekes csend lett erre.
07-07-29
mesterek
Szentek, mesterek és egyéb népség...
Sokan hiszik, hogy elhagyatott ez a világ, nincsenek igazi mesterek, kihaltak a szentek. Ez butaság, ma is találkoztam eggyel. Persze nem tudja önmagáról, de én tudom róla. Látom tettei hatását, látom a benne rejlő közösségformáló erőt.
Egyrészt rendkívüli, másrészt ijesztő az ilyen ember társasága, ha a hétköznapok leple alá nézünk. Lászlót három éve ismerem, mióta ide költöztem. Első alkalommal felismertem, mi lapul a mélyben, és azóta is frászt kapok. Ma rájöttem, hogy 73 éves, szóval erőt kell vennem végre magamon, mert kihal mellőlem még a végén.
07-07-10
Politika
Poltika
Nem hiszek azoknak, kiknek 30 éves kora alatt politikai meggyőződésük van. Általában a szüleik nézetét veszik át, anélkül, hogy észrevennék. A harcos meggyőződésük egyszerű kényelem, nem gondolják végig a másik párt(ok) programját.
Ami azt illeti, az 50 év fölöttiek nézeteiben sem hiszek. Az előző rendszerben kialakult véleményüket követik. Akiket erőszakosan téeszesítettek, azok most nem fognak a bal oldalra szavazni, mint ahogy a régi pártfunkcionáriusok sem a jobbra.
Tulajdnképpen nem is ismerek olyan embert, aki vette volna a fáradságot, és átnézi legalább a nagyobb pártok programját.
Olvastam pár éve egy tanulmányt, miszerint a szavazások teljességgel érzelmi alapon történnek. Most nagyon vicces a helyzet. Az elk...tuk óta épp ezek az érzelmek változnak, bár kétlem, hogy ellenkezőjére, inkább csak összezavarodnak.
07-07-10
Jung és a pipa
Jung és a pipa
A legtöbb emberben aránytalaul nagy tisztelet él Jung iránt. Ő az a kedves öregúr, ki a könyvei végén bölcsen szipákol a pipáján... A keresztények meg különösen lelkesek. "Freud a szexista és Jung a hívő", hányszor hallottam ezt!
Kevesen tudják, hogy Jung neheztelt a feleségére a számos gyerek miatt. Rengeteg szeretője volt (a betegei közül is), és volt, kit egy asztalhoz ültetett a nejével. Kellemes vasárnapi ebéd lehetett...:))) Mikor megöregedett, eltűntette a szerelmi levelezéseket, hogy az utókor ne ismerje ezt az oldalát.
Hangulatember volt, és gyakran igazságtalan is. A személyes kisugárzása azonban elfedte ezeket, a nők hamar a bűvkörébe kerültek. A férfiak is kedvelték, legtöbbször rajta múlt, ha megszakadt egy kapcsolat. Kiváló előadó hírében állt, de az írásaiban kiütköznek a logikai hibák és a homályosság. Mi már a tanítványok által letisztult nézeteket imádjuk.
Jó pszichológus volt, de nem valamiféle guru, amivé az utókor teszi, pusztán csak egy ember.
