07-07-30
3
3 gondolat...csak úgy, utólag
1. Érdekes, hogy míg Enahmát, a CSi írónőjét sajnáljuk, addig az Amonsonia szerzőjét senkinek sem jut eszébe. Igen, írt egy rossz könyvet, vagyis hármat, de ezzel is sokat dolgozott, szerette stb és elég alaposan megalázták. Érdekes módon mégse találunk (az sf világra oly jellemző) kirohanásokat tőle vagy a barátaitól.
2. Mi lesz, ha a CSI-t mégis jelölik pár év múlva? Elsősorban a többi szerzőre gondolok...:D Ki az, aki jelölteti mellette a saját könyvét is? :P Elég nagy kaliberű írásnak indult, és ha a többi pályatárs esélytelennek érzi magát, lehet, hogy nem engedi a kiadónak a jelölést. Akkor megérhetjük, hogy egy fős mezőny lesz...
3. Valaki megjegyezte, hogy a CsI nyerése már nem is lenne "igazi", legföljebb afféle vigaszdíj. És mi lesz, ha feltűnik valami zseni a színen? Pl. a Kossuth Kiadó most kiírt egy SF pályázatot, ha bedobja magát pár profi szépíró, érdekes könyvek születhetnek. A mostani botrány csak kismiska ahhoz képest, ami akkor lenne, ha nem nyerne a CSI a négy kötet elkészülte után sem.
Persze ez a kettő csak szélsőség, de az élet produkálhat még cifra helyzeteket.
Komment
Eddig 19 komment érkezett
- 1.
Jud:
2007. 07. 31. 10:02szió!
1. ööö hát én igazából nem sajnálom a CSI íróját, nincs miért. nyert volna egy díjat, aminek valójában nincs jelentősége.
én inkább azt sajnálom, hogy ide jutott a dolog, lásd, amit írtam a ZSP-díjjal és a zsűrizéssel kapcsolatban.azt pedig nem is vártam, hogy Amon Tamás megjelenik a fórumokon :) de persze ez még megtörténhet. talán elgondolkodik a zsűri értékelésén, de az egész nem körülötte forgott, és eléggé kívülálló volt eddig is, az is maradt.
2. azt maga Eta írta, h nem fogja újra jelöltetni, nem? a hazai szerzők önbizlmát pedig nem féltem, szerintem kevesek fejében fordulna meg a gondolat, hogy nincs esélye a CSI-kkel szemben (bár eléggé visszás, hogy adott esetben egy kisregény versenyez egy egész regényciklussal). inkább a zsűri hozta magát kellemetlen helyzetbe: ha a CSI-t mégis nevezik később, akkor valóban az lesz a gond, amit írtál: ha nyer, az vígaszdíj-szagú lesz, ha nem, akkor meg nagy felháborodás:D
- 2.
enahma:
2007. 07. 31. 13:34Nézd, Onsai,
a scifi.hun nem akartam reagálni, de mivel itt is felveted, hát... *kézdörzsölés* :-)
Beszéltem a kiadómmal, és közösen döntöttünk úgy, hogy a ZSP-díjat a jövőben kihagyjuk: azaz nem küldjük el az nx6 példányokat. És hiába jelöl más: ha a szerző nem fogadja el a jelölést ÉS a kiadó nem küldi el a példányokat, akkor az nem érvényes. (Idén sem saját magamat jelöltem!)
Másrészt, valahol írtam is, amit feljebb Jud: hogy egyszerűen a teljes tetralógia (ha valaha megjelenik!) nevezése egyrészes és kisregények ellen nem lenne fair, és valószínűleg a zsűritől, ha az korrekt akarna lenni, max. valamilyen különdíjat kapna.
Much ado for nothing.
A döntésem végleges: a CSI nem indul többet a díjért. - 3.
woof:
2007. 07. 31. 14:27Okos döntés.
- 4.
judlorin:
2007. 07. 31. 19:15különdíj meg nincs a ZSP-díjnál.
- 5.
onsai:
2007. 07. 31. 21:41Jud, ez a regény-regényciklus versenyeztetés tényleg nem reális. Az ésszerű az lenne, ha ötévente kiadnának egy ciklusdíjat. Persze ott a kérdés, vajon 5 év alatt keletkezik-e legalább 3 ilyen mű?
Enahma, Woof, igen, szerzői szempontból bölcs döntés, és meg is értem, de engem akkor is zavar.
Szervező vagyok, és az egyetlen dolog, amivel föl lehet húzni, az a töketlenség. Egy ilyen díj merítsen a teljes SF világból. És a hálón a legjobb akadjon fönn. Ez a minimum!
(Különben meg rendes voltam a díjkiosztós vacsin, és nem magyaráztam el a felszolgálóknak, hogy kell hatékonyan hordani az italt, és nem egyórás késéssel. Na, micsoda önfegyelmem van! :P) - 6.
woof:
2007. 07. 31. 23:32Onsai:
Hát akkor kicsit bővebben:)Ühüm, ciklusdíj, jaja, meg szerintem külön díj kéne a hardcover könyveknek is, meg aztán ott vannak a páratlan fejezetszámú könyvek, és akkor még nem is beszéltünk azokról a könyvekről, amelyeknek a borítóján mondjuk a kék szín dominál. És mindezt csak azért, mert a zsűri enyhén szólva nincs a helyzet magaslatán. Ésszerű, ugyan már...
"Szervező vagyok, és az egyetlen dolog, amivel föl lehet húzni, az a töketlenség. Egy ilyen díj merítsen a teljes SF világból. És a hálón a legjobb akadjon fönn. Ez a minimum!"
Hát akkor gondolom most igen pipa lehetsz, a zsűri ugyanis a töketlenség fogalmát teljes mértékben kimerítette. :D
A minimum pedig, hogy egy ilyen nevet viselő hálón ne a nevezettek közül a legjobb, hanem a jó akadjon fenn. Ne a legkevésbé szürke, ne a legolvashatóbb, ne a tisztes iparosmunka. Hanem a jó. Szvsz."Enahma, Woof, igen, szerzői szempontból bölcs döntés, és meg is értem, de engem akkor is zavar."
A zsűri szempontjából is okos döntés. Ha van egy kis eszük, most éppen otthon veregetik a seggüket a földhöz örömükben. Eta jóvoltából megmenekültek egy újabb blamától, mert jól ebből már semmiképpen sem jöhettek volna ki, köszönhetően saját töketlenségüknek. Nem maradt számukra jó döntés.
Amonsonia téma: Nem, nem fogom sajnálni a szerzőt, csak mert írt egy ócska könyvet, és megkapta rá a jogos kritikát. Helyén kezelték? Bezony. Ne járjon már minden tehetségtelen írópalántának elnéző mosoly és buksisimi, csak mert hozzájárult a piac hígfossal való elárasztásához.
A fák.
Na, azokat tényleg sajnálom. - 7.
onsai:
2007. 08. 01. 11:48Vonatkoztassunk el a CSI-től. A kötet kapcsán már bármi lesz, minden kínos. :P
A regényciklus külön megmérettetése szvsz egyszerűen logikus. Novellát és regényt sem vesznek egy alap alá, mert a hossza más lehetőségeket biztosít mind a karakterfejlődésre, mind a világábrázolásra.
- 8.
Jud:
2007. 08. 01. 12:29de egyszerűen nincs annyi regényciklus még öt év alatt sem, amiket össze lehetne mérni... még a szimpla regények minősége sem túl jó általában, hazai szerzőtől ciklust kiadni egyébként is ritkaságszámba megy. és mi minősül ciklusnak? a MU is, mert egy világon játszódnak a regények? vagy kell egy hatalmas cselekményív, mint mondjuk Martinnál? szerintem felesleges a "ciklusdíj", sokkal több értelme van a jelenlegi felállásnak mindenféle különdíjazás nélkül, csak tartsa be a zsűri a szabályokat, és értékelje a művet, aminek a jelölését elfogadta, akkor is, ha az egy sorozat/ciklus része.
- 9.
sezlony:
2007. 08. 02. 14:38Idekeveredtem...
Nem tartom logikusnak, hogy regényciklust külön értékeljenek a regényektől. Lehet, hogy több tere van az írónak karakterfejlesztésre vagy világábrázolásra, viszont mindezeket hitelesen be lehet mutatni egyetlen önálló regényben is. Vagyis az író ezirányú képességei mindkettőből ugyanúgy kiderülhetnek.
Mi több, mindezeket a ciklus egy-egy darabjában is meggyőzően fel kell mutatni. Ilyenformán tehát értékelhető lett volna a CSI első kötete is.
Talán ami nem feltétlenül derül ki egy első kötetből, hogy az író a teljes cikluson át végig tudja-e vinni az ívet, vagy elveszik a hm, szófosás tengerében. - 10.
onsai:
2007. 08. 02. 15:53Közben eltűnődtem hány magyar regényciklust olvastam az elmúlt öt évben...és igazából egyet sem. Legföljebb a világ volt azonos...
Ki tud rendes többkötetes írást? - 11.
sezlony:
2007. 08. 03. 8:34Hackett két regényciklust is jegyzett. Önálló történetek, melyek végül egyetlen közös ciklusba olvadtak volna bele, vagy valami ilyesmi.
- 12.
sezlony:
2007. 08. 03. 8:36Hackett két regényciklust is jegyzett anno.
- 13.
onsai:
2007. 08. 03. 21:10Gyarmatok és Erőhold? Bevallom, nem olvastam őket. A kilenvenes évek végén több Cherubionos könyv is kiütötte nálam a biztosítékot, és sok évre elfordultam a SF/F könyvektől. Szóval szeény Hackettnek esélye sem volt nálam. :D Azóta változott a könyvpiac és a tendencia is, tudom. Jó, hogy említetted, a Poszthumán után majd megnézem őket.
Más.
"Női" Sf kapcsán anno az rpg-n mire gondoltál? - 14.
judlorin:
2007. 08. 04. 7:39onsai, oda tudom adni az Erdőhold, Erdőhold urai és Én, a halhatatlan c. írásokat tőle :-P
(csak az Én, a halhatatlant olvastam egyébként, ami akkor és ott nem volt rossz, de majd sort kerítek az első kettőre is.bár lehet, inkább a poszt humán döntésre:))
"Azóta változott a könyvpiac és a tendencia is, tudom."
:D:D:D akkor én lemaradtam!:D
- 15.
onsai:
2007. 08. 04. 20:26Köszi, Jud...na látod, ezért gyere a talira...:D
A könyvppiacról...ha megfigyelted, egyre igényesebbek az olvasók. Bár az is lehet, hogy öregszenek :P - 16.
szs:
2007. 08. 04. 21:03Különdíjra ("dicséretben részesítette...") volt már példa a Zsoldos-díj esetén, Wizner-Végh Balázs: A Pilóta c. kisregénye kapta.
A ciklus dologhoz meg annyit tennék hozzá, hogy nekem általában már pár oldalból, max. egy fejezetből lejön az, hogy az adott szerző mennyire tud írni, milyen irodalmi minőséget képvisel a műve, úgyhogy ha ezt mérné a zsűri, akkor nem okozna neki gondot a dolog. De hogy mit mér, az titkos, s még az is, hogyan. Nem értem, miért.
- 17.
Hanna:
2007. 08. 06. 5:49"A ciklus dologhoz meg annyit tennék hozzá, hogy nekem általában már pár oldalból, max. egy fejezetből lejön az, hogy az adott szerző mennyire tud írni, milyen irodalmi minőséget képvisel a műve"
Ezzel nem vagy egyedül... :) de minimum kiválasztható mondjuk, öt regényből az a kettő, amit érdemes egy fejezeten túl is elolvasni.
Szerintem egyébként nem regényciklus-különdíj kéne, hanem elfogadni, hogy egy regényciklus első része is regény - ha az író tényleg csak ollóval nyisszantott a végén és nem zárt le legalább néhány szálat, akkor azt meg lepontozással lehet büntetni. Eleve rossz irány szerintem már a regényciklus-díj felvetése is (egyrészt nincs is annyi, összemérhető regényciklus), mert akkor tényleg jön utána a kisregény-díj, meg a legjobb női főszereplő-díj, és a végén mindenki boldogan, egy-egy plakettal mehet haza. Nincs értelme elaprózni egy olyan díjat, amire eleve egy kezemen meg tudom számolni, hány jelölés érkezik.
"ha megfigyelted, egyre igényesebbek az olvasók. Bár az is lehet, hogy öregszenek "
Én inkább úgy látom, a gagyit ugyanúgy kevesebben veszik, mint a jót. :)
- 18.
onsai:
2007. 08. 06. 21:59Igen, kissé körbejártam a témát, tényleg túl kevés a hazai Sf. Kénytelen leszek írni párat. :D
Holnap föllendítem a könyvpiacot, megveszek pár könyvet a Szellemlovasban. :D Mind magyar.
- 19.
hackett:
2007. 11. 20. 18:41judlorin, onsai:
Ne! Könyörgöm, a Poszthumán előtti írásokat el ne olvassátok.:-)
Mondj valamit
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.
