08-01-10
bah
Holnap mennek a helyiek három napos lelkigyakorlatra. Annyira fáj a szívem érte, de végül úgy döntöttem, nem vállalom be három kölökkel. Lenne gyerekvigyázás, de úgy is ott lennék a előadás helyett, meg Botond még nincs kettő és eleve nem szokott idegen helyen aludni. Kár, pedig a két nagyobb is ment volna.
Csak belegondoltam, hogy az utóbbi években hányszor mondtam le rendezvényekről, találkozókról, baráti sörözésekről és kissé lehangolt lettem. Anyának lenni rohadt fárasztó hosszútávon... :P
08-01-03
Év vége
Az emberek nem értik, hogy a mindig mosolygós Mari nénik egy kedd reggel, miután elkortyolják a kávéjukat, miért lépnek ki az erkélyről a tizediken.
Az igazi bajok mindig némák. Már némák. Amikor a krízis még a felszínen jár, akkor képes az ember segítséget kérni, ám később már ennek sincs értelme, ahogy semminek. De legalább a tizedikről jó a kilátás.
Mindegy, ez messzire vezet....
No, összegezzük ezt az évet! :)
Azt hiszem, idén nagyon-nagyon udvarias ember voltam. Mik azok a dolgok, melyeket nem mondam ki...
- Drága anyuka, Anna nagyon trehány és ha nem iratja be azonnal a napközibe, bizony félő, hogy elkallódik. Sőt, ELKALLÓDIK. Tudom hogy a kicsi miatt nincs ideje vele tanulni...
(- Öregem, kilencszer ismételted el a szülő értekezlet közepén, hogy szar anya vagyok! Nekem! Miért nem azt égeted, akinek a kölke bicajt rongált, pénzt csórt vagy verekszik? Na és akik alkoholisták és segélyekből élnek?!? Vagy olyan intelligensek, mint mosógépem?! csak nézz végig az itt ülőkön, a gyerek össze teheti a két kezét, hogy hozzám született! Ja, és kibaszottul unja az óráidat! Ez az egész oktatási rendszer a hülyegyerekekre épül, a többivel csak megutáltatja a tanulást. Nem fogom megverni, mert havonta 3 háziját nem csinálja meg, ellenben 9 évesen az ötvenedik könyvén túl jár. Napközi: hát nem véletlenül vettem ki egy hónap múltán!!!)
- Az Új Galaxis vita/zsoldos-viták/ki ír szarabbul hazánkban kérdéskör kapcsán
(Bazdmeg, felnőtt emberek vagytok?! Nem tudom átérezni a kérdés súlyát, mikor a céges partnereink mennek tönkre, és olyan, mint valami domineffektus, rántanak magukkal mindenkit. Ez a nyomorult ország dülöngél, mikor dől, hatalmasat szól majd....Pár barátom már kilátástalan helyzetben van! Kilátástalan! Betűzzem?! Baszki, ekkora gyűlölködést, amit itt az sf életben láttam, a konkurens cégek között messze nincs, még akkor sem, ha a talpon maradásért küzdenek.)
- Sajnos a laptopot nem csomagolta be rendesen, így eltört a sarka. A javítási költség önt terheli.
(Szivi, a MÁSIK sarka törött!!! Bazdmeg, egy nemzetközi céget égettek, mióta átvettétek a szervízelést! 2 nap, mire felveszitek a telefont! Ja és harmadszorra kell ugyanazt visszaküldenem, mert még mindig rossz! Sebaj, SZIVESEN tehermentesítünk titeket és a jövőben nem adunk el az ügyfeleinknek asusos termékeket....)
- Meghívjuk-e a karácsonyi vacsorára a Melindát? Elvégre keresztény kör vagyunk, ők meg megszegték az Istennek előtt tett ígéretüket és elváltak.
( Tudja a halál, ki az a Melinda, annyira még nem ismerlek titeket, de a barátnőm negyedszerre vetélt el, és piszkosul ki vagyok bukva, nem tudom, mit mondjak neki. Ami meg az Istent illeti, csak ne legyenek etikai bajai ezzel a Melindával, mert nekem meg Vele vannak, de alaposak! Tisztelem az idősebbeket és csak ezért nem nyögöm a képetekbe, hogy a Krisztusotok meg kurvákkal kaját, mégis mennybe jutott.)
Szóval fő az udvariasság. :)
07-12-26
könyvek
07-12-23
Karácsony
Minap hazafelé elbeszélgettem az egyik szomszéddal. Igazi fenyőt vett, a műfenyő annyira nem adja vissza az ünnep hangulatát... Mosolyogtam, és nem mondtam, hogy nálam műfenyő van.
Nem szeretem a művirágokat, vegyenek körül élő dolgok, még akkor is, ha haldoklanak. Ám mégis műfát tartok. Nem csak a környezet védelme miatt (bár nekem alap dolog, hogy nem veszek darabjával csomagolt sajtot vagy eldobható kólásüveget), hanem mert utáltam a januári utcákat, a panelházak közt szétdobált fák roncsait, melyeken még ott fityeg a szaloncukorpapír.
Ahogy beszélgettem a nővel, éreztem, mennyire más ez itt vidéken. Utána eltüzelik a fát, még a pusztulásának is értelme van. És olyan jó ez így, annyira egész...
07-12-21
Pontok
88% lett a biosz emelt érettségim most ősszel, így 456 pontom van a 480-ból. Amennyire be tudom saccolni, ez elég jó pszichóra.
Nincs frusztrálóbb, mikor az embernek megvalósulhatnak a vágyai. Egyelőre nem tudok mit kezdeni a helyzettel, már nagyon megszoktam, hogy más álmait valósítsam meg. Kicsit megnyugtat, hogy lehetetlen összeszervezni az egyéb kötelességeimet és a nappali tanulást. Eleve bejárni sem tudok az órákra. No, de ráérek ezen akkor agyalni, ha fölvettek.
07-12-17
Mindenféle...
Úgy érzem hátrálnom kell pár lépést az Sf élettől. Már elvesztettem a kedvet, hogy megértsem az oly bonyolult sértettségi hálót. Meg hát öreg is vagyok ehhez. Nem tudom, másnak érdekes-e nézni ezeket az örökös harcokat... én valahol a kamaszkor tájékán letudtam a nagy érzelmi villózásokat, sőt a zűrzavarkeltést és a más bántását is. Fáraszt ezek nyomon követése.
És lássuk be, minek...? Érzelmileg nem kötődöm, legföljebb csak pár emberhez, de igazán mély barátság nem alakult ki senkivel. Nehezen nyílok meg, de ez nem is baj.
Érdekem se fűződik sehova. A Delta Műhelyben rengeteget tanultam, de egy ideje már nem érzem ezt. A DV-hez csak Hannán át fűz kapcsolat. Íróként könnyű nekem, magánúton évek óta megjelenhetnék. Ám úgy vagyok vele, hogy ami igazán jó, az el tudja adni önmagát, ha meg rossz, akkor minek kiadni? Örömből írok, tök mindegy, mennyire vagyok tehetséges. Olyan mélyről jövő szükségletem, mint az evés vagy a szex. Csak most döbbentem rá, hogy ez mekkora szabadság...
Úgy érzem, ez a netes világ kezd kiölni belőlem valamit, nem tudom, mt, de túl értékes ahhoz, hogy ne kapjak utána, bármi áron.
Pilinszky jut eszembe... hogy is volt?
"Igen, a lomb ragyog./S te úgy függsz e televény előterében, akár egy gyümölcs./Holott ember vagy, ember voltál/ útszéli isten."
07-12-13
Kalandok sf-falván
No, üdv nekem itt újra.
Az sfportál nagyon jó, ha az ember sf-ről akar írni. Gyerekkorom óta a téma rajongója vagyok, mégis csak életem egy kis részét teszi ki, és ez eléggé megdöbbentő felfedezés volt. A blogbejegyzés kikerül weboldalakra, meg e-mailben minden nap megy a többi sfbloggernek. Nagyon tetszik ez a rendszer, legalábbis kettős természetem dinamikus oldalának, ám a másik, a tűnődő felemet frusztrálja. Szóval az megmarad az sf-nek és az ottani életnek, ide meg írom a magam agyament kis dolgait...:D
Az, hogy a bejegyzések itt elszállnak... hát... legföljebb nyitok egy harmadik blogot... és ha lesz egy kutyám egy negyediket.... ami persze nem férne meg egy leendő macskáéval....
07-10-04
Zsebkendő lengetés
Kedves fele- és egyéb barátaim, költözöm! Ha van olyan szó, hogy előzmény, akkor utózmánynak is kell lennie (Enahma most kezd zokogni a teája felett ;)).
Már egy ideje morfondírozok a freeblogtól való könnyes búcsún, mert egyre több a technikai szívás. És ha már blog, akkor rögvest sf-es terepre megyek. Új címem:
Még nem dizájnos, de majd... :)
07-10-01
ez+az
ez+az
No, a péntekem megint sűrű napom volt. Délelőtt Pesten rutinoztam, ami izgi volt, mert előtte két hetet kihagytam jogsi ügyben. Kissé szőke nősen, de azért átmentem. :D
Aztán némi pesti kódorgás következett... anyám, micsoda vagyonokat lehet ott hagyni egy gyöngyös boltban... no meg egy kis palacsintázás...aki nem ismeri a Soho-t meg a csirkepöris palacsintáit az sürgősen pótolja a hiányt!
Délután a Kutatók éjszakáján voltunk, aztán éjjel még - miután a kölköket elaltattam - leléptem kisközizni, ami külön produkált pár poént.
No, de a legizgibb a Millenáris Park volt. (Már írtam róla a deltás blogon, azt nem ismételném.) Az elektroszmogos előadáson próbáltunk nem röhögni. Amúgy mindenki halál komoly volt körülöttünk a nézőseregből, bár a szemkontaktot nem tartották az előadóval. Mennyi udvarias ember! :D
A Wc kiállítás is jó volt, bár új infókat nem kaptam, úgy látszik nagyon művelt vagyok klozettémában. Kár, hogy a japán új dizájn-t nem tették ki. Tokió(?) közepén volt egy olyan WC, mely kívülről tükröződő üveg, belülről átlátszó. Szóval olyan érzés benne a dolgunkat végezni, mintha a nyílt utcán tennénk. Állítólag sokakat frusztrál.
Az SF kerekasztalt nagyon élveztem. Mind a négy előadó karakteres egyéniség volt, kiforrott nézetekkel és jó adag humorérzékkel. Balfrász volt számomra a legérdekesebb. Igazából nem tudom hova tenni a hapsit. Időnként nagyon jó benyomást tesz rám (mint most is), de pl a zsoldos kapcsán kalakult vitában meg erősen negatív lenyomatot hagyott. Habár ott többen is, mindkét (sok) táborból :P
Á, igen, írás. A mai gonosz cselekedetem már meg volt, mint moderátor kiraktam a műhelyből, aki túl rég óta lóg. Már látom, ha én kezelem a listajogokat, akkor nagyon aktívan fognak cserélődni a tagok. Majdnem magamat is figyemeztetésben részesíthettem, csak az összesítéskor láttam, hogy én se írtam rendes kritikát múlt hónapban. Szerencsére mást igen. Nagy poén lenne az adminokat kirúgni :P
07-09-23
Kutatók éjszakája
Valószínűleg megyek a Kutatók éjszakájára. Pesten nem csak az a négy helyszín lesz, ami a weblapon van, hanem több, mert tudományos alapítványok, cégek házon belül is csatlakoznak a programhoz. Férjemet is hívták dolgozni, de lestoppoltam a hapsit. :P
Még nem tudom, hova megyek. A Pázmányon csak a versíró rögtönzés vonz és a hely elég messze van. A Jövő házában ugye lesz balfrászt úgyse láttam még őket. :D Meg a napenergia (ha lesz pénz rá, átállunk arra) és a lágy anyag hangzik ígéretesen.
Az Elte viszont a legtöbb izgalmat ígéri. Robotika, pánik-szerű menekülés, információ-vadászat stb
Szóval a bőség zavara...:D
07-09-21
Amoni Tamás
Hm, előbb jártam a Solárián és lehidaltam. Amoni Tamás "sci-fi író" oldalát reklámozzák... Ha én egy mezei netező vagyok és érdeklődöm a sci-fi után, akkor egy solária jellegű oldalon kötök ki, ahonnan egyenes út vezet immár Amoniéra, aki bizonyára jó író lehet, hiszen ezért van fönn egy minőségi SF oldalon...aztán a büdös életben többet nem akarok Sf-et látni, mert ha ez jó, milyen lehet a többi?
No, ez egy szép hosszú mondat lett. Sebaj, legalább jelzi, hogy alapjaiban rendült meg a saját józan eszembe vetett hitem. Csak belegondoltam, hogy a Donos történetem már '96-ban fejben kész volt. Hiába állt össze egységgé, pár oldal után abbahagytam az írást, mert a saját kritikai vénám azt súgta, rossz. Végül 2002-re lett kész, de még mindig elégedtelen voltam, két évig csiszoltam. Ám még mindig nem éreztem jónak, csatlakoztam egy írókörhöz, három éve már novellázom, noha utálok novellát írni. És e pillanatokban is mást se csinálok, mint átírom az újabb tapasztalatok alapján. Csak rádöbbentem, hogy 11 év...
És az egészben az a vicc, hogy ilyen amoni féle garázskiadást már tíz éve megcsinálhatnék... minden eszközöm megvan hozzá.
Hülye vagyok. És hálás Amoninak, hogy erre ráébredtem.
07-09-15
Közi
Nagyon jó péntek estém volt. Végre valahol én vagyok a csitri! :D
Csak most jöttem rá, hogy az elmúlt években mennyire elfáradtam. Végre van egy hely, ahol nem tőlem várják, hogy bölcs legyek, érett meg felnőtt...bla...bla... Mindenki legalább egy tizessel idősebb, és ez meglátszik az élettapasztalatokon, a gondolkozásmódon és a hiten is. Eszméletlenül felszabadító!
07-09-09
GRIN
GRIN
Már két hete befejeztem a GRINt. Hagytam, érlelődjön, mielőtt megírom a műhelyes oldalra a kritikát. Az első benyomásom vegyes volt a kapcsán. Figyelemre méltó könyv, kár kihagynia bárkinek is...ám egyben furcsa is. A szerkezete olyan, mint mikor hegyek születnek. A dimbes-dombos tájból évmilliók alatt kimosódnak a lágyabb részek, hegyek és völgyek keletkeznek, ám egy idő után - kellő körülmények között - már éles sziklák. Kasztovszky addig csiszolta a szöveget, míg eltűnt az összes átvezető ill. felvezető rész a jelenetek között. Személy szerint hálás lettem volna a szerkesztőnek, ha a tizedik év táján kitépi a kezéből a kéziratot. :D
Már az Ellen-könyvek kapcsán is motoszkált bennem, a Grin láttán meg tudatosult is, hogy a mai magyar tendencia a túlírtság mániákus kerülése. Persze, ez a kezdők ismérve, de mégis... nálunk Tolkien vállát atyain megveregetnék és javasolnák, hogy húzza le egy kötetre a GYU-t. :P
Én - mint olvasó - szeretek elidőzni a regényalakoknál. Miért baj ez? pl a DV-s kötetek is rövidek. Igényelném a Martin-féle heroikus meseszövést.
07-09-02
Család, mint érték?
Család, mint érték?
Mostanság házat nézünk az anyósoméknak. Az egyiket azért adják el, mert a pár válik. Hetven évesen...
Erről eszembe jut, amit egyik barátnőm mesélt. Kötelezően részt kellett vennie a cég hétvégi tréningjén. (A most divatos csapatösszekovácsólós egyik válvfaja volt ez is.) Mindenkinek el kellett mondania, mire a legbüszkébb az életéből. Milyen sikerre, amit elért. A kollégái 30-55 év közöttiek. Általában diplomát mondtak, ő meg azt, hogy a családjára. Kinevették, hogy hát ugyan, ez mióta teljesítmény, ő meg vállat vont. "Tizenkét éve házas vagyok, ha azt hiszitek nem munka összetartani egy családot, akkor nézzetek körül. Hányónknak van diplomája, és hányónknak családja?" Hát érdekes csend lett erre.
07-08-30
Erato
Erato
Érdekes, hogy az Sf novellát a szerelmes fürdőkáddal egy óra alatt kijavítottam, és másnap visszaküldtem a szerkesztőnek, az Esővágyat meg már napok óta tologatom. Lassan illene megcsinálni.
Anno úgy álltam neki a szextémának, hogy olyasmit kéne írni, amitől ébren maradok. Valami kihívás kellett, így lett a főszereplő vak és így lett a stílus is teljesen eltérő az enyémtől. Nagyon jól szórakoztam, meg kínlódtam a belső rímekkel, meg a magas és mély hangrendű szavakkal, mire a prózán belül megteremtettem a világhoz illő dallamosságot. Az olvasó - remélem - nem is jön rá, mitől olyan gördülékeny a nyelvezet. Ám most bajban vagyok, hiszen eléggé nagyvonalúan kezeltem pár mondat szórendjét, ezt ki is szúrták a szerkesztők és átiratnák. :P De ha megcserélem a szórendeket, azzal kasztrálom is a szöveget...
Pár napra szivesen lízingelnék egy tisztességes versíró fület...
